Ahogy azt ígértem, jön egy-két szösszenet, az elmúlt hónapok során átélt dolgokból. Ez főleg ilyen "ahogy esik úgy puffan" elven fog működni, mert a képeket visszanézve van, ami eszembe jut, hogy említésre méltó, és van, ami meg nem. Ez van.

Olyan is lesz (magamat ismerve), hogy teljesen másról fog szólni egy-egy bejegyzés vége, mint amiről amúgy a cím szerint kéne. Ismétlem: ez van. A mostani sztori arról szól, hogy egy szabadnapot kihasználtunk, és elmentünk a közeli nagyobb parkokba.

Történetesen kettő parkba: először a Highgate parkba, azután pedig a Hampstead Heath parkba.

Az előbbi nagyon útba esett, szinte kézenfekvő volt, hogy ezt választottuk, ugyanis az áldott/átkozott (de inkább átkozott) 143-as busz ez mellett halad el. (Ez az a busz, aminek a megállója nagyjából 30 méterre van a házunk bejáratától, és teljesen kiszámíthatatlanul jár, mindig fülledt meleg van rajta, viszont egy meglehetősen jó, nem-éppen-belvárosi csomópontba visz minket már amikor rajta ülünk.)

Nos, szerencsére a park bejáratához közel, található egy kisebb Nero kávézó, úgyhogy oda betértünk egy lélekmelengető italért. Akármennyire is tűnik úgy majd a képeken, hogy jó idő volt, az csak a látszat: ha a szél erősebben rákezdett, volt, hogy behúztuk a kapucnit rendesen az arcunkba. (április 11. a dátum amúgy)

Egy kis reklám!

Amint beléptünk, és gyalogoltunk egy kicsit, szinte mintha egy hangszigetelő rétegen haladtunk volna át: semmi kocsi vagy városi zaj nem volt, pusztán az ébredező tavaszi természet próbálgatta a hangszálait. A szombati nap ellenére kora délelőtt gyerekeiket legeltető anyukák sem voltak, vagy csak elenyésző számban, így a hisztiző csoportokat könnyedén ki tudtuk kerülni.

A legjobban tényleg a "nyugodt" szóval tudnám jellemezni az egészet, ahogy ezt a képeken is láthatjátok: nem a stresszes rohanás jut eszébe senkinek.

A második komolyabb kanyar, a jobb oldalon egy rejtett ösvénnyel, amiről majd később lesz szó! :)

A háttérben látható egy kisebb tó, ez kacsák, és minden más otthona, de még a galambok a környékről is ide járnak.

Azóta persze sokat változott, például már nem látni a várost a háttérben a növények miatt. Cserébe viszont van árnyék, ami igen jól tud jönni, ha kiülünk egy melegebb napon. (Igen, mert olyan is van ám, a hírekkel ellentétben! :D )

Cloud-ot elbűvölte a park!

Nagy-lyukas fával pózolós! Amúgy a fa, köszöni szépen, teljesen jól van ennek ellenére is!

Kacsák!

Tovább mentünk, mert eredeti célunk amúgy a Highgate temető volt, ugyanis ott található Marx sírja. Itt jött el egy nagyon fontos pillanat, amikor Cloud-dal felhőt lehetett fogatni. Íme:

Bizony, az ott kérem szépen, egy agár. Egy idősebb példánnyal futottunk össze, és a bár a néni elmondása szerint mentett kutya volt, aki ebből adódóan bizonytalan az idegenekkel, és inkább fél az emberektől. hozzánk mégis odajött, hogy bezsebeljen tőlünk egy-egy jól megérdemelt simogatást. :)

A kávé valahol itt fogyott el, a parkkal együtt, így egy másik kapun áthaladva a temető bejárata felé vettük az irányt. Nos, vélhetőleg. Ugyanis a park(ok)ról minden bejáratnál van térkép, bár néhol lefelejtették róla az "Itt vagy éppen hülyegyerek" pöttyöt. Viszont egy korhadt fatábla nem sok, annyi sem volt, hogy hogyan tovább. Hihetetlenül pontos tájékozódási képességünket segítségül hívva megoldottuk a nem hétköznapi (mert ugye hétvége volt) gondunkat, és eltaláltunk oda. Csak azért, hogy aztán ne menjünk be...

Merthogy sajnos belépős a téma, pontosan a híres ember sírja miatt. Gyorsan túltettük magunkat ezen a megrázkódtatáson, és a következő park irányába mentünk tovább. Közben azért láttunk ezt-azt, a legjobb szerintem a következő képen látható ház volt.

Hát... el tudnék lakni benne. De szigorúan csak akkor, ha van legalább 1 titkos szoba, titkos lépcsővel. Vagy valami! De ez olyan... (nem is tudom, ház? Villa? Kiskastély?) épület, amiben tuti kell hogy legyen ilyesféle ősi titok. (Hozzátenném, hogy a borospince is beleszámít, nekem legalábbis megtenné! :D )

Megérkezvén a Hampstead Heath parkba, rájöttünk, hogy az bizony nem kicsi!

Ha jól emlékszem, akkor ez volt a 8-as számú placc. És ez még egy kisebb. Annak is a fele. És ha 20 ilyen nincs, akkor egy sem!

Egy szó, mint száz, jó nagy volt. Szerencsére készültünk, hoztunk magunknak tartalék lábakat táskában, és némi ételt/italt is. Előbbi sajnos hamarabb elfogyott, mint gondoltuk: sem Cloud, sem én nem számítottunk ekkora sétára! (De azért volt pót-pót-láb, mindenki megnyugodhat!) Ráadásul jól nekiindultunk, mert volt messze egy domb, gondoltuk felmegyünk a tetejére, mert az majd milyen jó lesz!

Itt most meg kell állnom, és áldoznom kell a kutyák oltárán legalább annyival, hogy leírom: láttunk kutyákat! De rengeteget! Mindenféle színben és méretben (fajtában :P ), volt, akik fürdették is, mások csak sétáltatták, megint mások futtatták az ebüket. De tényleg sok volt! Talán Cloud telefonjával még mintha videó is készült volna erről, aminek már a youtube-on lenne a helye (ahogy ezt a posztot is már több hónapja megírtuk, bocsi mindenki), de mivel hónapokkal ezelőtt volt, így nem tudom biztosra. Annyi tuti, hogy a simogatóan bársonyos hangommal kommentálva egy 1 perces körbeforduló panoráma videó készült!

Szóval a dombtetőre érve két dolgot tudok mondani. Először is, nem mi voltunk ott egyedül, így rá kellett jönnünk, hogy mások is lehetnek olyan zsenik, akik a jó időben parkba járnak. Másodszor, eszméletlenül jó látvány volt a városra. Ezt meg is mutatnám:

És a végére egy hihetetlenül ritka közös kép is összejött:

Állítólag ebben a parkban van az a kastély, ami szerepel a "Sztárom a párom" filmben, amikor a Henry James filmet forgatják. Így hát elindultunk (pontosabban ellebegtünk, annyira fújt itt a szél), hogy megkeressük. Azt nem találtuk meg, viszont jártunk erdőt, és megleltünk egy bazinagy fát is!

Cloud járta a csapást rendíthetetlenül!

Az említett bazinagy fa!

Innen már nem volt meg a kellő kedv, hogy elinduljunk visszafelé, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy egy másik alkalommal fogjuk megkeresni a kastélyt. Elhagyva a parkot rájöttünk, hogy fogalmunk sincs arról, hogy merre vagyunk. Így kerestünk egy épkézláb buszmegállót, aztán némi vásárlásba fojtottuk a láthatatlan épület felett érzett bánatunkat. Hogy mit vettünk, arra már nem nemlékszem. De, emlékszem, de az majd egy másik posztban!

Köszönöm a figyelmet, Sky voltam!
Kommentelni, megjegyzéseket fűzni ér!